Rólunk

Két különböző út,
egy közös fókusz.

A Mental Ascendet két sport mentál coach hozta létre azzal a céllal, hogy mentálisan felkészültebb, erősebb és kiegyensúlyozottabb sportolókat segítsen a pályára.

Közös missziónk
Szeretnénk hozzájárulni az újabb magyar sportsikerekhez – olyan mentálisan stabil játékosokkal, akik az utolsó másodpercekben is higgadtak és fókuszáltak tudnak maradni. Munkánkkal egy olyan felnövekvő generációt támogatunk, amely a pályán és azon kívül is erős, belső tartással éli a mindennapjait.”
Az alapítók

Kik állnak a Mental Ascend mögött?

Két különböző sport- és szakmai tapasztalat, egy közös cél: a mentális felkészültség tudatos fejlesztése.

Társalapító

Stieber Zoltán

Mentor · Sport mentál coach · Korábbi válogatott labdarúgó
„A profi sport megtanított arra, hogy a tehetség önmagában nem elég. A döntő pillanatokban annak van előnye, aki fejben is készen áll.”

Több mint húsz évet töltöttem a profi labdarúgás világában. Fiatalon kerültem külföldre, játszottam Angliában, Németországban, az Egyesült Államokban és Magyarországon. Megtapasztaltam a Bundesligát, az MLS-t, és 26 alkalommal képviselhettem Magyarországot a válogatottban. Pályára léptem a 2016-os Európa-bajnokságon is, ahol gólt szereztem Ausztria ellen.

A pályafutásom azonban nemcsak a sikerekről szólt. Ismerem a teljesítménykényszert, a bizonytalanságot, a sérüléseket, a kispadot, az edzőváltásokat és azt az érzést is, amikor újra fel kell építened önmagad. Fiatal sportolóként nekem is meg kellett tanulnom alkalmazkodni egy idegen országhoz, kezelni az elvárásokat, feldolgozni a kudarcokat és újra hinni magamban akkor is, amikor a körülmények nem mellettem szóltak.

A legfontosabb felismerésem az volt, hogy a mentális erő nem velünk született adottság. Ugyanúgy fejleszthető, mint a technika, az állóképesség vagy az erőnlét. Ehhez azonban megfelelő eszközökre, rendszeres gyakorlásra és hiteles támogatásra van szükség.

Mit hozok a közös munkába?

Mentorként és coachként nem kész válaszokat adok. A saját élsportolói tapasztalatommal, irányított kérdésekkel és őszinte visszajelzésekkel abban segítem a sportolókat, hogy jobban megismerjék önmagukat, tudatosabb döntéseket hozzanak, és megtalálják a számukra működő megoldásokat.

Társalapító

Boros Zsófia

Sport mentál & Team coach · ICF ACC minősített coach
„A sportban és az életben sem az a cél, hogy ne legyenek nehéz pillanatok. Az a cél, hogy legyenek eszközeid jól reagálni rájuk.”

A sport mindig is az egyik fix pont volt az életemben. Tizenhárom évig versenyszerűen kézilabdáztam, és ma is rendszeresen állítom magam új kihívások elé – legyen szó 30 km futásról, búvárkodásról vagy teniszről. A sport számomra nemcsak fizikai teljesítmény, hanem belső tartás, fókusz és tudatos működés is.

Tíz évet töltöttem multinacionális környezetben vezetőként, éltem külföldön és vezettem multikulturális csapatokat. Legutóbb a Procter & Gamble közép-európai marketingigazgatójaként dolgoztam, ahol a magas teljesítmény, a folyamatos nyomás és a felelősségvállalás a mindennapok része volt.

ICF ACC minősítésű coachként törekszem a sportból és vállalati életből hozott tapasztalataimat, a sport mentál és business coaching strukturált módszertanával összekapcsolni. Hiszek abban, hogy a mentális felkészülés ugyanúgy a sportolói fejlődés szerves része, mint a technikai, taktikai vagy fizikai edzés.

Mit hozok a közös munkába?

A nemzetközi vezetői tapasztalatomat, a versenysportból hozott szemléletet és strukturált coaching módszertant ötvözöm. Abban segítem a sportolókat, szülőket és csapatokat, hogy jobban értsék a saját működésüket, tudatosan kezeljék a nyomást, és és a legnehezebb helyzetekben is megtalálják a belső stabilitásukat.

Egy csapat, több nézőpont

Szakmai csapatunk

A Mental Ascendnél hiszünk a holisztikus szemléletben, és abban, hogy a teljesítményfejlesztés akkor igazán hatékony, ha a sportoló egyéni igényeire van szabva. Ezért több terület tapasztalt szakembereivel is együtt dolgozunk, a sport mentál coachingtól a sportpszichológiáig, hogy minden sportoló azt a támogatást kapja, amire valóban szüksége van.

Fejes Dóra

Fejes Dóra

Okleveles Pszichológus · Sportpszichológus

Dóri okleveles pszichológus és sportpszichológus, aki profi és amatőr sportolókat támogat a mentális teljesítményük fejlesztésében. Munkájában többek között a versenyhelyzetek kezelésével, teljesítményszorongással, motivációval, önbizalommal és a sérülésekhez való mentális alkalmazkodással foglalkozik.

Tudj meg többet Dóriról

Kiemelt területei közé tartozik a teljesítményszorongás és a téthelyzetek kezelése, a motiváció és önbizalom fejlesztése, a kiégés megelőzése, a csapaton belüli konfliktusok, valamint a sérülésekből vagy megváltozott fizikai állapotból való mentális felépülés.

Saját sportolói tapasztalatai – több félmaraton, maraton és egy féltávú triatlon teljesítése – révén személyesen is ismeri a teljesítményhez, versenyzéshez és sérülésekhez kapcsolódó mentális kihívásokat. Munkájában a sportpszichológiai szemléletet és gyakorlati sporttapasztalatait is ötvözi.

Dóri a futás és a pszichológia kapcsolatával is kiemelten foglalkozik: saját módszert, az FDRT® futóterápiát is létrehozta, amely a kognitív terápiás eszközöket mindful futással ötvözi.

A következő szinthez nemcsak fizikailag kell készen állnod. Fejben is.

Kérem az ingyenes konzultációt